Gondoltam, valami eget rengetően nagy témával indítva jó lesz egy blog. A mai napig vártam, hátha. Vagy éppen lesz valami, ami a történés pillanatán túl is megihlet és majd bizonyára 6-7 óra múlva szintén lesz rám akkora hatással, hogy arról akár egy terjedelmesebb bejegyzést készítsek. Vajon ezen múlik?

Aztán elgondolkodtam… Milyen hangvitelű legyen? Állandó érzelmes-szenvedős-de-mégis-görlpávörös-oravecznórás vagy patetikus-müllerpéteres, netán mindenki-tud-főzni-így-én-is-gasztroblog. De rájöttem, hogy a legjobb, ha mindenkit az Élet tanít, nem a könyvek és az írások. Igaz, jó mankóként szolgálnak, bölcsességre tanítanak, ha kell, barokkos túlzással akár még a halálból is feltámasztanak, amikor már a padlón fekve a saját könnyeidtől ellepve fuldokolsz. Na, olyankor mindig jön egy éppen ránk illő bejegyzés, ami kiejti a pengét a kezünkből. Elméletben. Én azonban nem vagyok sem próféta, sem jós. Nem tudom, hogy ki él túl, ki hal bele. A jó hír: a végén nem fog fájni, ami a második esetben csupán idő kérdése. A legyőzhetetlenség erősítését mindenkinek önmagában kell keresnie, a megfoghatatlan, de “mindenek felett álló” Szeretet, amelynek Müller Péter a legjobb szavakba öntője, szintén mindig az emberben keresendő (ezt azonban az “erős vagyok, mindent legyőzök” erősítése egyáltalán nem táplálja). Végezetül pedig a harmadik téma, a főzés nos… a tanulmányaimon túl nem sokszor találkozott össze velem. Oké, oké! Nagy baráti gourmet-vacsorák esetén megemberelem magam, de olasz családi összejövetelek helyszínéül nem ajánlanám fel a konyhámat a hely és a felszereltség hiánya miatt. Őszintén: a házhoz rendelés, az éttermek és a tojásrántotta praktikusságának és gyorsaságának híve vagyok. Amit nálam egy wokkal nem lehet letudni, annak nincs helye.

A hosszas tanakodás után rájöttem, hogy a körülöttem tapasztalt események – sikerek és néha botlások – bájos hétköznapisága mindent felülmúl. Utcákon hallott eszmecserék, szórakozóhelyek mosdójának párbeszédei, hirtelen és véletlen találkozások, suta és mókás szituációk, végeláthatatlan elmélkedések… Legyen az, hogy keresem a választ olyan értelmes vagy értelmetlen kérdésekre, amelyek másokban is felmerülnek, vagy ha nem, akkor majd én felmerítem.

 

A végtelen határa: itt állunk… másik vége nincsen… Induljunk el! Játsszunk!