Nos, lassan eltelik az a nap is, amikor mindenki akarva-akaratlanul számot vetett a családi állapotáról: a párok a kapcsolatukról, az egyedülállók a magányuk okáról. Vajon optimistán vagy pesszimistán szemléltük a dolgokat ezen a mondvacsinált ünnepen? Adott-e okot az ünneplésre a februártizennégy?

Én, az érzelmek terén örök naiv és őszinte „családi-állapotom-jelenleg-egyedülálló” már megtapasztaltam, hogy a párkeresés sajnos nem egyszerű folyamat. Amikor már azt gondolom, hogy végre van olyan ember, akire második, harmadik, de még sokadik alkalommal is jó szívvel, érdeklődve és vágyakozva gondolok, akkor jön a közhelynek számító felismerés: meglátni-megszeretni-megtartani. Fel kell kelteni az érdeklődését, ki kell vívni odafigyelését, szeretetét és fenn kell tartani, ápolni kell a kapcsolatot. Évek múltán is, egymást építve, táplálva, társként, partnerként az Életben. Mert ezt így kell, ez így a jó. Azonban ez kettőn áll.

Azt tapasztaltam, hogy könyörtelenül tarol az az egóközpontú szemlélet, miszerint ez az egész párkapcsolatosdi „adjon-adok / ha-ad-adokra” épül. Óvatosságból, félelemből vagy csupán a taktikázás miatt nem nyílunk meg, védjük magunkat, nem örülünk őszintén a megélt pillanatoknak, mikor pedig már kialakul(na) a kapcsolat, besült lélekkel próbáljuk magunkra erőltetni az érzelmeket. Sikertelenül. Ez az elgépiesedett, jéghideg és racionalista önvédelem csupán az egó harca az Élettel, mindeközben az érzelmek csataterén nem állja meg a helyét. Rövid és hosszú távon is elveszítjük a harcot. S hogy miért? Mert ki az a lelki társ, akinek hosszú távon van kedve a játszmákat egy rideg lélekkel végigharcolni? Az ilyen esetekhez még barátnőként asszisztálni is néha embert próbáló feladat, hát még egyik félként részt venni ezekben a meccsekben.

Ülök a gépem előtt és ahogyan írok a témáról, folyamatosan egy gondolat zakatol a fejemben: nem szabad félni. Merni kell megnyílni, összetörni kívülről, hogy a legbensőbb énünk utat törhessen. Mert mi van akkor, ha a földre taszítanak?! Felállok, leporolom magam, mert tovább kell harcolnom. És nem szabad megijednem. A futó, ha elesik is, feláll és bár egy ideig fájdalommal, de ugyanolyan szenvedéllyel rója tovább a métereket. A fájdalom mértéke pedig az adrenalintól a megtett táv folyamatos növekedésével fordított arányban változik.

Mindannyian szereztünk már sebeket a kapcsolataink miatt. Sokfélét, de összességében közel ugyanazokat. Futottam már tovább hősként, de futamodtam is meg gyáva módon és álltam ki a pályáról, esélyt sem adva arra, hogy megismerhessem a mellettem kitartó embert, de a legrosszabb, hogy magamnak sem arra, hogy újra érezhessek.

Számomra az őszinteség kulcsfontosságú. Az önmagunk és a másik felé irányuló őszinteség, nyitottság, tisztelet és öröm. Elvárások nélkül. Ez a lényeg. A nő ragyogjon, a férfi hengerelje le, figyelmessége gyújtson fényt a nő lelkében, mert a nő lelkének tüze a szemeiben fog visszatükröződni. A férfi sugározzon magabiztosságot és erőt, a nő gyengédsége, gondoskodása tegye férfivá. És ezt már a múlt században is tudták:

 

“Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” (Karinthy Frigyes)

 

Megtanultam, hogy nem az ujjon pörgetett autókulcs vagy a mandzsettába vésett monogramok jelentik a férfi értékét, hanem az, hogy hogyan érzem magam a társaságában. Hogy mennyire lehetek önmagam, a NŐ. Ez pedig annak a mércéje, hogy a férfiből mennyire tudom kihozni a FÉRFI-t. Azt hiszem, hogy ez az adok-kapok és véletlenül sem az egyoldalú követelőzés. De az is fontos persze, hogy a férfiak is tisztában legyenek azzal, hogy számukra milyen a NŐ ismérve és ne érjék be holmi vadhajtással, hiszen számtalan intelligens, okos és gyönyörű nő él a világban. Legyenek FÉRFIAK, stílusosak, sokkolóan lehengerlőek és akkor a dolgok egy csapásra egyszerűvé válnak: mellettük terem a NŐ! Adjanak virágot, hogy rúzst kapjanak.

Ahogyan azonban a stílus nem pénz kérdése, úgy a női és férfi mivoltunk sem vásárolható meg. Ez egy életmód, egy viselkedésforma, kifinomult érzékekre specializálva. Mindkét nemnél. És ez már évszázadok óta így megy… A nő legyen NŐ, a férfi FÉRFI. Nincs mese. Ti meg tudjátok fogalmazni, hogy kivel szeretnétek lenni minden nap, évek múltán is?